-
Jó reggelt édesem. Hogy-hogy ilyen korán
fent vagy? – jött be Deb a szobámba.
-
Én…én – dadogtam, mert a kezem
iszonyatosan fájt. – csak rosszat álmodtam.
-
Semmi baj. Főzök egy jó meleg zöld teát.
Majd szólok, ha kész van. – mosolygott, és kiment.
Kiszálltam
az ágyból, és a telefonomhoz siettem. Azonnal tárcsáztam Justin számát.
-
Igen tessék, itt Justin. – szólt bele
diplomatikusan.
-
Mi a franc ez a kezemen, mondja csak meg
főnök úr! – egyből a lényegre térem.
-
Áhh.. jó reggelt Ms. Knight.
-
Ne szórakozz velem!
-
Próbáltam egy kicsit főnök beosztott
kapcsolatot teremteni, de látom, te nem akarod. Milyen jelről beszélsz cica?!
-
A kezemen lévő J betű! Most azonnal
tűntesd el!
-
Megjelöltelek édesem. Te már az enyém
vagy. Szerinted nem tudom, hogy Félix meglátogatott?! Kicsit összemelegedtetek.
Ezt nem hagyhatom.
-
Állj! Mi az, hogy megjelöltél? Nem
vagyok én tehén, hogy kedvedre jelölgess!
-
Nem tehén vagy, hanem kiválasztott.
Megszakadt.
Kiválasztott? Én?
Hirtelen nagy pukkanást hallottam a
konyhából. Kikiabáltam, de nem jött válasz. Ledobtam a telefonomat az ágyra, és
kirohantam. Deb ott feküdt a földön. Fehér bőre még fehérebb lett, a kezében
egy tea filter. Leguggoltam hozzá, hogy megnézzem lélegzik-e. Egy halvány kis jelét adja. Tárcsázni
akartam a mentőket, de a fonalak süketek voltak. Persze, hogy most kell mindennek történnie. Ráraktam a kezemet a
mellkasára, és sírtam.
-
Félix. – kiabáltam. – Kérlek, ha az
őrangyalom vagy, most segíts! – könnyek jelentek meg a szemembe.
Nem
láttam semmit, akkora fénysugár jelent meg előttem. De nem Félix volt, hanem
egy másik angyal. A szárnyai fehérebbek voltak, mint az őrangyalomé, a haja
pedig szőke. Gyönyörű sárgászöld szemei ragyogtak, ahogy kilépett a fényből.
-
Ki vagy te, és miért jöttél ide? –
kérdeztem, ahogy a barátnőm mellkasán tartottam a kezem.
-
A nevem Soul. Én vagyok a halál angyala,
és a…
-
Ne folytasd, kérlek – sütöttem le a
szeme. – nem engedem, hogy elvidd. Nekem szükségem van még rá.
-
Ne félj Alex. Nem a barátnődhöz jöttem,
hanem hozzád.
-
Hozzám? Miért pont hozzám? Meg fogok
halni? – kicsit megijedtem.
-
Nem kedvesem. Tedd rá mind a két kezed a
mellkasára, és gondold milyen jó vele lenni. – mosolygott. Már szóra akartam
nyitni a számat, mikor belevágott. – Ne szólj, csak csináld, amit mondok!
Engedelmeskedtem
az angyalnak. Belegondoltam, hogy mennyire szeretem, és mindenkinél fontosabb
nekem. Ő volt az, aki felkarolt, annak ellenére is, hogy mennyire lent voltam.
Ő állt mindig mellettem, bármilyen milyen bajban. Bármikor szükségem volt rá, ő
jött, akármilyen koncertje is volt. Egy könnycsepp hullott le az arcomon,
egyenesen a kezemre. A szemem csukva volt, de mégis éreztem, hogy valami
felvillan. Azt hittem, hogy az angyal ment el, de amikor kinyitottam, még ott
volt. Mellettem állt, és nézte mit csinálok. Egyszer csak a kezem elkezdett
emelkedni, aztán le, és újra fel. Éreztem, ahogy Deb lélegzik, és újra megtelik
a teste lélekkel. Hatalmasat sóhajtott, én pedig örömömben úgy megöleltem, hogy
azt hittem az lesz az utolsó lélegzete.
-
Mit történt Soul? Ez hogy lehetséges? –
kérdeztem, ahogy a barátnőm éledezett.
-
Majd idővel megtudod.
Azzal
eltűnt.
Órákat töltöttem a kórház folyosóján,
mire beengedtek Debhez. A testéből mindenhol csövek lógtak ki. A feje be volt
kötve, a keze gipszben volt. Úgy aludt, mint egy kisangyal, viszont a test
darabokra volt törve. Fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez, hisz nem látszott
rajta semmi, mikor ott feküdt előttem. Halottan.
-
Mi baj Alex? – jött a hátam mögül egy
hang.
-
Félix – lassan megfordultam. – miért történt
ez?
-
Sajnálom, nem mondhatok semmit. – ült le
a székre, a gyönyörű szárnyait lassan behúzva.
-
Miért? Talán tiltja a kis
angyaltörvényetek? – düh hallatszott a hangomon.
-
Állj le Alex! – emelte fel a hangját. –
A barátnőd meg fog gyógyulni te általad.
-
Mi a franc van? – kezdem el kiabálni.
-
Ne kiabálj. Gyere, beszéljük meg ezt
odakint. – azzal megfogta a derekam, és kirepültünk az ablakon.
A
hatalmas város ott hevert alattam. Megfeszültek az izmaim, mikor lenéztem. Csak le ne ejtsen. Félek.
Nyugodj
meg. Tudom, mit csinálok, és nem foglak leejteni.
-
Ezt mégis, hogyan csinálod?
Egyes
angyalok képesek a gondolatban is beszélni. Ez egy különleges adottság.
-
De félelmetes. – lenéztem, és elkezdtem
mocorogni.
Ha
nem hagyod abba a mocorgást, meggondolom, hogy nem ejtelek e le.
-
Szemét!
Még
a furcsábbnál is furcsábban viselkedik.
Öt perc repülés után, letett egy ház tetejére.
Egy kicsit furcsálltam, hogy miért nem haza vitt inkább, de ha neki itt jó,
akkor én nem szólok bele.
-
Itt már kiélheted ordítási mániádat,
édesem.
-
Édesem? Eddig soha nem hívtál így.
-
Akkor, hogy szeretnéd, hogy szólítsalak?
-
Félix, mi van veled? – kezdtem hátrafele
menni.
-
Megmutatom, milyen is vagyok valójában.
Odajött
elém, és megfogta a karom. Erősen megszorította, és magához húzott. A szemében
kéj lángja égett, és megcsókolt. Ahogy próbáltam kiszabadulni a szorítása alól,
megláttam a szárnyában valami furát. Egy fekete tollat.